Műhelymunka Vol.1
Néhány nappal ezelőtt nagyon érdekes felkérést kaptunk. Belgiumból telefonált egy belsőépítész – aki a neten találta meg a honlapunkat- , hogy ugyanezeket a felületeket szeretné viszont látni egy most készülő szálloda lobbi helyiségében és éttermében. Rövid egyeztetés után megtudtuk, hogy melyik stílusra gondol. Rusztikus, modern és klasszikus elemeket kell ötvözni, természetesen úgy, hogy mindez jól megférjen egymással.
Miután letettük a telefont, Andrással azonnal elkezdtünk ötletelni.Szinte minden nap minden percében az volt a téma, hogy milyen színekből és mintákból álljon össze az a kollekció amit majd bemutatunk a megrendelőnek. Mivel többször is átbeszéltük, hogy melyik felületeket készítik el, én részemről lezártnak tekintettem a témát. András agya azonban folyamatosan járt, és kereste a még egyedibb és újabb megoldásokat. Ezután a süketek párbeszéde folyt otthon. Ha megkérdeztem, hogy mikor megyünk felmérni akkor arra az volt a válasz: szerinted ez bronz vagy az arany színben mutatna szebben? És mindeközben persze lázas műhelymunka is folyt nálunk. Még én sem léphettem be hozzájuk, nehogy „huzatot kapjon a felület”. Hogy mi van??? Elsőre nem értettem, hogy mi történt a fiúkkal, hiszen eddig teljesen normálisak voltak.
Aztán beláttam, hogy mennyire fontos az ember életében az, hogy valamit ekkora szenvedéllyel és megszállottsággal alkothasson. Tudom, hogy a rájuk jellemző fanatizmussal, most szeretnék megmutatni az évek alatt felhalmozott tudásuk legjavát, ésmindezt néhány mintába kell besűríteniük. Nagyon fontos és szép feladat, de egyben nagy lehetőség is ez számukra.
A végeredmény pedig már látszik. Az elkészült mediterrán festéseketlátva pedig azt kell, hogy mondjam minden „nehezebb nap” megérte. Ági


